Az iTEC projekt az európai Sulinet (European Schoolnet) nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási programja. Célja valós és virtuális tanulási környezetek tesztelése. Több mint 1000 osztályterem és 12 ország vesz részt a tesztelésben.
Jómagam angoltanárként és mivel érdekel az IKT-val segített oktatás jelentkeztem ebben a projektben való részvételre és beválasztottak. Így kezdetét vehette az ötletelés, hogy milyen projektet is készítsünk a gyermekekkel. Mivel én egy negyedik osztályban tanítok angol nyelvet úgy gondoltam, hogy az idegen nyelv elsajátítása mellett bevezetem a gyerekeket az informatika világába is (alapszinten).
Varga Krisztina tanárnő is részt vesz az iTEC projektben fókusztanárként és az Ő ötlete alapján vetettük bele magunkat a VocaBuilder (Szókincs(Sz)építgető) iTEC-es projektbe. Krisztina zsombói, 4.-es angolos diákjaival együtt ismerkedtünk meg a különféle érdekes alkalmazásokkal, plakát,- és quiz készítő programokkal. Szerencsére, a tanulók könnyen vették a gyakran elénk táruló technikai akadályokat és élvezettel dolgoztak a projektben. Csodálatos közös projektmunkák születtek. Ezeket, valamint a munkafolyamat során készült fotókat, termékeket a Sulivilág oldalon tettük közzé, így mindenki számára láthatóvá válhat a közös munka gyümölcse.
cím: VocaBuilder (Szókincs(Sz)építgető)
választott tanulási folyamatleírás: vizsgára felkészülés
választott tanulási tevékenység csomag: tanulás csoportban
tanulócsoport: 4. osztály (Zsombó: 14 fő, 4 db 3 fős, 1 db 2 fős csoport – Makó: 7 fő)
téma: a 4. osztályban tanult témakörök (20 szó/témakör, 5 témakör) szavainak összegyűjtése és feldolgozása az év végi ismétlésre. A tanulók különféle mini tananyagot, gyakorló anyagot keresnek és/vagy készíthetnek, illetve a gyakorlást segítő további oldalakat gyűjtenek, majd eldöntik, melyik segítette legjobban a tanulást.
célja: a 4. évfolyam 5 legfontosabb témakörének szavainak átismétlése, rendszerezése, feladatkészítés a többieknek, gyakorolás – ezen kívül hasznos IKT alkalmazásokat ismertünk meg.
témakörök:
1) School
2) Family
3) The Place Where I Live
4) Animals
5) People: jobs, nationalities, adjectives etc.
tesztelés keretei: tanórai keretek
felhasznált tanóra: 9-10 (ebből előkészítésre szánt: 4 óra, mivel a tanulóknak szükségük van némi bevezetésre, ráhangolódásra a csoportmunka tekintetében, illetve meg kell ismerkedniük az IKT-támogatott tanóra eszközeivel és elemeivel)
partnerosztályunk: Varga Krisztina tanárnő vezetésével, a zsombói Szent Imre Katolikus Általános Iskola 4. osztályos tanulóival dolgoztunk együtt, 5-6 fős csoportokban.
kezdő időpont: 2012. április
bevont tevékenységek:
- csoportalakítás
- spontán együttműködés
- tanulásközpontú keresés
- tanulói önreflexió
- kölcsönös visszajelzés
- információ csoportosítás
- eredmények bemutatása
értékelés: A projektet a tanulók és a tanárok is értékelték.
Az alábbiakban fotókat és egy videót láthattok iTEC-es életünkből, valamint a projekttermékekről: