2012. szeptember. 27.-29. Budapest
1.nap (Szeptember 27. péntek)
A 14:00-16.00-ig tartó regisztráció után 16 órakor Tóth Virág, és a helyi szervezők köszöntötték a már megérkezett delegációkat. A köszöntés után 16.00-tól Michael O’Donnabhain beszélt az eTwinning program felépítéséről és céljairól. 16.30-tól kezdődtek a plenáris ülések. Turcsány-Szabó Márta az ELTE IKT szakértője vezetett be minket a lehetséges tanárképzési innovációkba. 17.15-től pedig Kristóf Zsolt, a Debreceni Egyetem oktatója ismertetett meg minket a ’Second Life’ virtuális világ oktatási lehetőségeivel illetve megoldásaival. 18.00-19.00-ig különböző projekt ötletek posztereit, plakátjait lehetett az ülésterem falaira elhelyezni és megtekinteni. A plakátok megtekintése közben lehetőség volt a 18 európai országból érkezett pedagógusokkal kapcsolatot teremteni, megosztani egymással projektötleteinket. Véleményem szerint, ezek a plakátok nagyon inspirálóak voltak, főleg a testvériskolákat keresőknek, mint én is vagyok. Ezen belül számos jó ötlettel találkozhattunk és szerintem nagy kedvet is csináltak jövőbeni projektekhez.
Jómagam egy olyan projektötletet vittem magammal, ami egy a gyermekek számára nagyon érdekes és kreatív projekt (www.ewinningolympics.webnode.hu), amelyben a partnerország gyermekeinek ún. Mini-Olimpiákat szervezünk és összemérhetjük olimpiai tudásukat is egyúttal, hiszen a projektfeladatok között van pl.: virtuális Glogster poszter készítése kedvenc olimpikonodról illetve a partnerország olimpikonjairól.
19.30-kor a vacsora következett. Az este további része a különböző országokból érkezett delegációk közti ismerkedéssel telt.
2. nap (Szeptember 28. szombat)
A napi program 9:30 órakor kezdődött. Előzetes regisztráció alapján vettünk részt az érdekesebbnél érdekesebb párhuzamos workshopokon. 9.30-11.00 óráig Kiss Mónika gyakorlott eTwinningező kolléganő foglalkozásán vettem részt, amely két részből állt. Az első részben a projektszervezés lépéseit beszéltük át a résztvevők bevonásával.
A második részben jó példákat láthattunk eTwinning és Comenius projektekből.
Együttesen megbeszéltük az esetlegesen felmerülő problémákat is a futó projektek során. Számos ötletet kaptunk projekt feladatok és projekt eredmények tekintetében. Statisztikákat láthattunk a jó gyakorlatok eredményeiről. Az ellenőrzés, értékelés fontosságára is rávilágított az előadó.
A kávészünet után Prievara Tibor -a TanárBlog üzemeltetője- ismertette meg velünk annak a módját, hogyan is tanítsunk 21. századi módon. Számos hasznos internetes alkalmazást próbálhattunk ki, amelyek jelentősen megkönnyítik a 21. századi tanár munkáját. Tibor rávilágított arra is, hogy milyen fontos 21. századi képességek fejlesztése. Megtudtuk, hogy a 21. századi tanítás lépései a következők: virtuális osztályterem létrehozása, IKT-s eszközök integrálása a mindennapi tanításba, folyamatos értékelés, játékos megoldások. Javaslatokat is kaptunk a tanulók értékelésére. Továbbá, fontos a tanári visszacsatolás a tanulónak és fordítva. A tanulói értékelés gördülékennyé tevése online tesztek által, valamint fontos cél, hogy a tanuló maga készítse el saját tesztjét. Értékelési kritériumok megváltoztatása a feltételek által. Újabb esély adása a javításra a kiábrándulás elkerülése érdekében. Az érdemjegyek osztása elkülönül az értékeléstől.
A jellegzetes és ízletes magyar ételekből álló ebéd elfogyasztása után Fodor Emese és Fodorné Bodnár Gabriella workshopján betekintést nyerhettünk az új eTwinning portál változásaiba. Pármunkában számunkra új információkat tudhattunk meg az Európai Uniós országokról. Majd feladatokat kaptunk az előadóktól az eTwinning portál használatával kapcsolatban. Kitalált néven a workshop résztvevőivel új eTwinning projektet indítottunk. Praktikus információkat kaptunk a portál és a TestvérTér használatáról.
17 órakor egy csodálatos városnéző túrára indultunk a PDW európai résztvevőivel. Megismerkedhettünk a magyar főváros pompás látnivalóival, amelyek a hazai és a nemzetközi résztvevőket is egyaránt lenyűgözték. Ezt követően 19.30-kor egy ízletes vacsorát költhettünk el a Zsófia elnevezésű hajón. Az úszó alkalmatosságon szintén alkalmunk nyílt fővárosunk esti fényeinek megcsodálására illetve nemzetközi kapcsolataink építésére – érdekes beszélgetések keretében.
3. nap (Szeptember 29. szombat)
9:30-tól utolsó alkalommal vehettünk részt párhuzamos workshopokon. Jómagam Nádori Gergelytől tudhattam meg egy prezentáció-készítő program (Prezi) használatát. A foglalkozáson csoportokban dolgoztunk és párhuzamosan készítettük el Prezi-jeinket egy általunk megbeszélt koncepció alapján. Egy rövid szünet után következett a konferencia zárása melynek keretében a konferencián készített fotókból készített zenés videót tekinthettük meg. Végül az e3-as projekt zárása következett, melynek keretében az e3-as résztvevők között megosztott díjakat osztottak ki a szervezők. Többek között „Az év e3-as projektje” és „A jövő ígérete” díj is kiosztásra került. Az e3-as résztvevők között számos értékes ajándék is gazdára talált. Mindez azt bizonyítja, hogy magas színvonalú projektötletek jöttek létre. Köszönjük szépen a szervezők áldozatos munkáját!